PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÉS TÁJÉKOZTATÓ A KÜLFÖLDÖN FOLYTATOTT SZAKMAI GYAKORLATOK ERASMUS TÁMOGATÁSÁSRÓL 2010-2011-ES TANÉVBEN
A BGF-KVIK pályázatot hirdet külföldön folytatott szakmai gyakorlatok támogatására az Erasmus program keretén belül, melynek célja, hogy segítséget nyújtson a közösségi munkaerőpiacon szükséges készségek elsajátításához és a fogadó ország gazdasági és társadalmi kultúrájának a megértésében.
Pályázhat az a BGF-es hallgató:
- aki érvényes aktív félévvel rendelkezik a KVIK-n szakmai gyakorlatának időszakára,
- aki befogadó nyilatkozattal vagy munkaszerződéssel rendelkezik az Európai Unió területén működő valamely vállalattól legalább három hónapos szakmai gyakorlatának végzésére.
A gyakorlati helyet a pályázat benyújtása előtt jóvá kell hagyatni az illetékes szak szakmai gyakorlat felelősével!
Nem lehetnek fogadó intézmények a következő típusú szervezetek:
európai intézmények
EU-s programokkal foglalkozó szervezetek (az esetleges összeférhetetlenség és/vagy a kettős támogatás elkerülése érdekében).
a hallgató nemzeti diplomáciai képviseletei (pl. nagykövetség) a fogadó országban
Azok a hallgatók is pályázhatnak, akik már korábban részt vettek külföldi részképzésen az Erasmus program keretében, vagy a 2010/2011-es tanévben utaznak ki Erasmus külföldi tanulmányi részképzésre. (Nem pályázhatnak viszont azok a hallgatók, akik korábban a Leonardo program keretében részt vettek szakmai gyakorlaton.)
Lehetőség van a két (tanulmányi és szakmai gyakorlat) ösztöndíj kombinálására is, ebben az esetben az alábbi fontos feltételeknek kell teljesülniük:
egyazon mobilitási perióduson belül történjen a tanulmányi és a gyakorlati rész (jelen esetben a 2010/2011-es támogatási időszakban)
- időben szorosan kapcsolódjon egymáshoz a két periódus, tehát egy pár nap se legyen köztük,
- az Erasmus fogadóegyetem (ahol a tanulmányok rész zajlik) tudomásával történjen a gyakorlat
Az a hallgató támogatható, aki nem kap munkabért szakmai gyakorlatának idejére, vagy munkabére kevesebb, mint 400 euró/hó. Az Erasmus támogatás összege 100-400 euró/hó, minimum 3, legfeljebb 5 hónap időtartamra. Támogatás csak a szakmai gyakorlat tényleges idejére jár. A támogatás nagyságának megállapításánál a fogadó ország megélhetési költségei is mérvadóak.
Fontos tudni, hogy az ösztöndíj nem fedezi a kint tartózkodás teljes költségeit, ezért a hallgatóknak kiutazásuk előtt rendelkezniük kell a megfelelő anyagi fedezettel. A BGF a hallgatóval megkötendő támogatási szerződés hatályba lépésétől számított 45 napon belül átutalja a támogatási összeg 80%-át, míg a fennmaradó összeg a gyakorlati hely által kiállított, a gyakorlat teljesítéséről szóló hivatalos igazolásának leadását követő 15 napon belül kerül rendezésre.
A pályázatokat a KVIK Erasmus Irodájához (Markó u. 29/33. 16. szoba) kell benyújtani. A pályázat az alábbiakat tartalmazza:
Európai önéletrajz magyarul és a szakmai gyakorlat helyének hivatalos nyelvén. (üres formanyomtatvány és kitöltési útmutató letölthető a KVIK honlapjának Erasmus/Letölthető dokumentumok menüpontjáról)
- A fogadó vállalat befogadó nyilatkozatának vagy munkaszerződésének hiteles másolata. A befogadó nyilatkozatnak vagy a munkaszerződésnek tartalmaznia kell a fogadó vállalat által vállalt fizetési vagy ellátási feltételeket (szállás, étkezés, stb.). Ennek hiányában az Erasmus támogatásra való jogosultság nem állapítható meg.
- Pályázati adatlap (letölthető a KVIK honlapjának Erasmus/dokumentumok menüpontjáról).
A nyertes hallgatókkal a főiskola támogatási szerződést köt, melynek kötelező melléklete a szakmai gyakorlat részletes programját és időtartamát tartalmazó Képzési Megállapodás (letölthető a KVIK honlapjának Erasmus/Letölthető dokumentumok menüpontjáról), melyet mindhárom fél, a fogadó intézmény, az anyaintézmény és a hallgató is jóváhagy. Az ösztöndíj első részletének átutalására csak a Képzési Megállapodás és a Hallgatói Támogatási Szerződés aláírása és beérkezése után kerül sor.
Pályázatok 2010. március 19-től 2011. március 31-ig folyamatosan nyújthatók be. A pályázatok elbírálása a beérkezést követően 10 napon belül történik. A KVIK rendelkezésére álló támogatási összeg limitált, ezért érdemes minél előbb pályázni. A pályázatok eredményességéről, e-mail útján értesítjük a hallgatókat.
További információ elérhető:
- KVIK Erasmus Iroda
- Veszeli Éva nemzetközi koordinátor
- Markó utca 29/33. 16. szoba
- Tel: 301-3415
- Fax: 301-3406
- E-mail: veszeli.eva@kvifk.bgf.hu