Bejelentkezés:  

Kollégium

Neptun CooSpace Modulo

    Kollégium

    BGF KVIK Lengyel Gyula Kollégium

     

    A Budapesti Gazdasági Főiskola Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar Lengyel Gyula Kollégiuma a XI. kerületben a Sas-hegy lábánál, csendes, nyugodt környéken található. 300 hallgató részére nyújt több éven keresztül otthont. A kollégiumot a hallgatókból és igazgatóból álló csapat, a Kollégiumi Bizottság irányítja, amelynek tagjait a lakógyűlés évente választja meg. A Kollégiumi Bizottság kezdeményezésére 1998 januárjában megalakult a KVI Szakkollégium, amelyet a közügyek iránt érdeklődő, a szakma iránt mélyebben elkötelezett, kutató diákok szervezeteként ismerhetnek meg.

     

    Négy emeleten, szintenként húsz szoba található, a higiéniás helyiségek és a konyhák a folyosón vannak Egy szobában három-négy hallgató nyer elhelyezést.

     A harmadik szinten kapott helyet a számítógép termünk. A tanulóhelyiség a negyedik emeleten van. Minden szobában van Internet-csatlakozási lehetőség.  Minden emeleten található egy darab automata mosógép. A kollégiumban büfé üzemel, minden nap reggeltől estig. 

    Hagyományteremtő programjaink nagy sikert aratnak a hallgatók körében: Gólyaköszöntő, Kultúr Est, Farsangi Bál.

    Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a kollégiumban élő hallgatók minél szélesebb körben, tudatosan használják a sportolási lehetőségeket: kondicionáló terem, asztalitenisz, football, kosárlabda, aerobic, tánc.

    Aki itt él, vallja és hiszi, hogy a kollégium nemcsak tartózkodási hely, hanem életforma.

     

    Szállásértékesítés

    A Kollégium rendezett és kulturált körülmények között biztosít szállás,- és pihenési lehetőséget az igénybevevők számára. A szálláshely elhelyezkedése kedvező, megközelíthetősége mind egyénileg, mind pedig tömegközlekedési eszközökkel egyaránt jó.

    Férőhely kapacitásunkat és elhelyezési lehetőségeinket a nyár folyamán egyaránt kínáljuk gyermek-csoportoknak, fiataloknak és idősebbeknek, pároknak, illetve családoknak, de kisebb-nagyobb, akár 80-160 fős létszámú csoportoknak is, az egy éjszakás igénybevételtől, a teljes nyári időszakra vonatkozóan egyaránt.

    Áraink a piaci árakhoz képest rendkívül kedvezőek.

     

    Szálláshely neve: BGF KVIK Lengyel Gyula Kollégiuma

    Cím: 1113 Budapest, Laufenauer u. 1-7.

    Férőhely kapacitás (nyári időszakban): 240 fő

    Szobafoglalás: kollegium1113@freemail.hu vagy tel: 06 1 466 48 55

     

    A férőhely kapacitás, és az elhelyezési lehetőségek részletezése:

    1 db 3 ágyas apartman (pót-ágyazható) különálló ágyakkal, kisebb előtérrel, egy kis konyhával, mosdóval, valamint zuhanyzóval.

     

    4 ágyas vendégszobák

     

    Szobákban található:                             hűtő

                                                                                 

     

    Folyóson található:                                                közös használatú WC-k

    zuhanyzók

    konyha (mikrohullámú sütő, gáztűzhely, mosogató

                             a III. emeleti számítógép-szobában internet-csatlakozási lehetőség

    A földszinten kondicionáló terem, tornaterem az udvaron sportpálya várja a sportolni vágyókat.

    Az első emeleten találhatóak közérzetjavító szolgáltatásaink.

      Bérelhető helyiségeink: tornaterem, 4. emeleti tanulószoba

     

     

     


    Szállás árak

     

    Szobatípusok

    2013. január 1.-tól

    Ft/fő/éj

     

    hagyományos vendégszoba

    Vendégszoba (4 ágyas)

    2 655 Ft+ IFA

     

    I. em. apartman

    Apartman 1 személyre

    4 425 Ft+IFA

     

    Gyermek árak

    Ft/fő/éj

     

    gyermek1 (1-4 év)

    Mentesség

     

    gyermek2 (4-17 év)

    1 180 Ft 

     


     

    Csoport árak: Csoportoknak kedvezményes árak; minden 21. fő grátisz!

    Gyermek árak: 4 éves korig a gyermekek elhelyezése a szülővel egy szobában ingyenes!

     

    Havi kedvezményes árak:

     

    Önköltséges férőhely (4 ágyas szobában)    fő/ hónap

    29.500 Ft (Áfá-val) + 400 Ft Idegenforgalmi adó/fő/éj

    Költségtérítése Férőhely (4 ágyas szobában)    fő/ hónap

    21.650 Ft/fő/hó (ÁFÁ-val) (IFA-mentes érték)

     

     

    A szállásárak tartalmazzák az általános forgalmi adót, az idegenforgalmi adót.

     

     

    Elérhetőségek:

    Hírek
    Események

    «2013. május»
    H K Sz Cs P Szo V
        1 2 3 4 5
    6 7 8 9 10 11 12
    13 14 15 16 17 18 19
    20 21 22 23 24 25 26
    27 28 29 30 31