Bejelentkezés:  
Neptun CooSpace Modulo

    Fabula László



    Docens

    Elérhetőségek:

    Bemutatkozás

    A diplomámat a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem.

    Kezdő oktatóként a Szász Ferenc Kereskedelmi szakközépiskola tanára voltam. Két évtizede múlt, hogy a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Karon oktatok, előbb adjunktus, majd docens beosztásban. Az oktatás mellett két időszakban voltam a Főiskolai Tanács tagja. Jelenleg a Tanulmányi Bizottság munkájában veszek részt. Hat évig, 2010 júniusáig, tanszékvezető helyettes voltam. Elkezdtem a PhD tanulmányaim környezetmenedzsment témakörben, azonban a második nyelvvizsga előírása, elérhetetlenné tette, annak befejezését.

    Az értékesítési csoport tagjaként Környezetgazdaságtan, Termék- és árpolitika, Áruismeret, Szakmódszertan, Különlegességek a magyar kereskedelemben tantárgyak, valamint üzleti szimulációs játék- kalypso, oktatásában veszek részt a BA nappali, a távoktatás és az FSZ képzésben.

    Aktívan részt veszek tankönyvek, jegyzetek írásában, szerkesztésében és lektorálásában.

    Oktató munkám mellett lelkiismeretesen végeztem a tanszékvezető helyettesi feladatokat is, de nem az jelentette számomra a legizgalmasabb munkát.

    Nekem a legkedvesebb, a szívemhez legközelebb, komoly kihívást az oktatás, a hallgatókkal való kapcsolattartás, a problémamegoldás jelenti. Felemelő érzés az érdeklődő, a jövő közgazdászainak tudásszomját, minél több új ismerettel kielégíteni.

     

    Hálás vagyok a sorsnak, hogy kedvenc mottómnak megfelelően élhetem az életem.

    „Ne álmodd az életed, éld az álmaid!”


      Fogadóóra:

      Helye Ideje Megjegyzés
      Alk.u. II/219. hétfő: 11.00-12.00
      Oktatott tantárgy(ak)
      Friss Publikációk